Kgfb: a veszélyhelyzet idején lejárt okmányok ellenére is fizetniük kell a kártérítést a biztosítóknak

Lejárt forgalmi engedélyA Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását –, 2022. június 30-ig érvényesek.

A MABISZ már a 2020-ban hatályba lépett kormányrendelet megjelenését követően közleményben tudatta, hogy a biztosító társaságok veszélyhelyzet idején akkor is elfogadják a kárrendezéshez szükséges okmányokat, ha azok időközben lejártak.

Az utóbbi időszakban a szövetséghez és az egyes társaságokhoz számos olyan megkeresés érkezett, amely szerint a lejárt műszakival közlekedő autós okozta balesetet nem térítette volna meg a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) kezelő biztosító. Ezzel kapcsolatban a MABISZ megerősíti, hogy a biztosítók kgfb szerinti kártérítési igények teljesítését nem érinti az, hogy az okmányok a veszélyhelyzet ideje alatt esetleg lejárnak.

A kártérítés kifizetése után, annak visszafizetésére vonatkozó biztosítói (regressz) eljárás a baleset okaként megállapított súlyosan elhanyagolt műszaki állapot miatt a baleset károkozójával szemben indulhat meg, függetlenül attól, hogy az okozó gépjármű rendelkezett-e érvényes műszaki vizsgával, vagy sem a baleset időpontjában. Az ezt szabályozó 2009. évi LXII. törvény rendelkezéseinek az alkalmazása független a veszélyhelyzettől és az okmányok érvényességétől.

 

Kérjük tekintse meg biztosítási termék kínálatunkat:



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft